Hogyan kell tulpát létrehozni?

Azt már tudjuk, hogy nemcsak a Tibetben élők közt elterjedt ez a "jelenség". Számos teremtmény, lény nevezhető tulpának, ami lényegében annyit tesz, mint az emberi gondolatból megépített teremtmény, amely végül életre kell, akár teljesen önálló életre.

A létrehozásuk nem könnyű, noha egész egyszerű alapot jelent számunkra például a kisgyerekek képzeletbeli barátja szerep is. Ismerős? Amikor gyermekeitek valaki mással beszél, amiket ti nem láttok. Ez is egyfajta tulpa. Egy olyan teremtés, ami létezik, de amíg elég erőt nem kap, csak a teremtője láthatja meg. Fura kapcsolat, pedig ugyanígy tulpának számít az Urban Legendként megjelenő Slenderman is (akár abban hiszünk, hogy egy kísérlet eredménye, akár másban, egy biztos, sokak annyira biztosak a létezésében, s annyira hasonló ez a képzelet, hogy szinte biztos, hogy valahol kint téblábol az erdőben, hisz ennyi energiából könnyű testet ölteni), amelyről részletes tanulmányokat eme blogomon készítettem, noha a döntést, megítélést olvasóim lelkére bízom, túl sok időt manapság már nem töltök vele.


Mindenki saját maga dönti el, milyen lényt alkot. Való igaz az a gyakran ismételt kijelentést, miszerint csak a képzelet szab határt. Te pedig megvalósíthatod azt, csak erő kell, türelem és kitartás.

Hogyan kezdjünk neki?

Nos, mielőtt biztosan szeretnétek neki látni, fontos tudnotok, hogy a tulpa lényegében nem más, mint ti magatok! Ezt a kapcsolatot megfogjátok érezni, az alább leírtak alapján. Felhívom külön a figyelmet, ám szeretném egyben arra is, hogy én magam sem jártam még végig az utat, így friss tanácsokért érdemes levelet írnotok (darvolia@gmail.com) vagy más módon felvennetek velem a kapcsolatot.

Figyelem!
Ezeket a teremtményeket létrehozni hátsó szándékból rendkívül veszélyes! Tehát ha csak azért szeretnél belevágni, hogy szexpartner legyen, vagy hogy a lelket is kiverhesd belőle, gyorsan mondj le róla. Ez rossz és kontra produktív hatást válthatnak ki (szándékával ellentétes hatás), ami akár azt is jelentheti, hogy a tulpa mentálisan próbál megsebezni minket. De, hogy megszabadulsz-e a negatív szándéktól vagy sem, rajtad áll.
  
1. Első lépés
Eldöntöd a tulpa típusát, megjelenését, hogy mire használod (alapvető társalgásra). Ezen a szinten, mint azt említettem, a hátsó szándéktól való megszabadulás nagyon fontos.

2. Második lépés
Képzelj el magadnak egy helyet. Egy olyan helyet, ami állandó. Egy teret, közeget, ahol találkozni fogsz a lényeddel. El is nevezheted akár. Érdemes ugyanannál ragadni, könnyebb is.

3. Harmadik lépés
 Képzeld magad elé a tulpádat. Akár meditálhatsz is előtte, hogy megtisztuljon az aurád, az elméd, és ne hozz be számára külső szennyet, negatív érzelmeket, mivel ez is hatással lehet személyiségére. Miután megvagy, mesélj neki. Beszélj bármiről, ami eszedbe jut. Mondd el, milyen volt a napod, mesélj a történeteidről, az ötleteidről, mindenről, amit csak szeretnél. Ez egy koncentrációs gyakorlatként indult a tibetiek körében, mégis hatalmas ereje van, és itt jön a csomópont, a kapcsolat a lény és közted. Hogy a saját életeddel, érzelmeiddel töltöd meg őt, a tudatát, a létezését.

4. Negyedik lépés
Egy kis idő után megeshet, hogy egy fura, talán vicces érzést kezdesz érezni a jobb oldaladon, a fejed hátuljánál, a gerinced irányába. Ez az érzés különbözik mindtől. Ez lehet a fájdalom egy érzete is, vagy talán egy gyönge fejfájás, esetleg extrémebb öröm. Viszont érdemes tudni, hogy nem feltétlenül ilyen formában jelentkezhetnek különös érzések. Ha érzed ezt, akkor kezdheted komolyabban felépíteni a tulpát. Add bele érzéseidet, energiáidat és gondolataidat. Biztosan, nagyon magabiztosan kezdd felépíteni az alapokat.

5. Ötödik lépés
Képzeld magad az általad alkotott környezetbe, és képzeld magad elé a tulpádat. Szép lassan kezdd felépíteni, megformálni testét, őt magát. Ne feledd, egy idő után a tulpa nem feltétlenül fog olyan alakot ölteni, amilyet te szeretnél, tehát eltérések akár szélsőséges skálán is előfordulhatnak. Saját kedvére formálhatja azt egy bizonyos tudatszint elérése után. Soha, semmiképp ne állíts meg egy tulpát, amikor magán, vagy a dolgokon változtat. Ez szintén kontraproduktív hatást válthat ki, különben is nehéz félbeszakítani egy ilyen folyamatot.

6. Hatodik lépés
Miközben formálod, sok figyelmet, energiát adsz neki, miközben például mesélsz neki, és ez lehet a fejfájásod oka is, hisz egy sokkal bonyolultabb folyamat megy végbe kettőtök között. Emlékezz rá, tulpát hozol létre, ami annyit tesz, az elmédet használod, rendkívül nagy mértékben és valószínűleg többet is, aktívabban használod a fejed, mint a napi rutinoknál. A fejfájás nem rossz dolog, csak azt mutatják, hogy mindent rendben csinálsz és ahogy egyre jobban és jobban fáj a fejed, egyre jobban fogod azt megszokni is, amint a tulpa kész van, a fejfájás elmúlik majd.

7. Hetedik lépés
Amit eddig csinálsz, nem könnyű és változó időt vesz igénybe. Akár hosszú napokat, órákat is bele ölhetsz. Ne feledd, ilyenkor hagyod a tulpának, hogy megtapasztalja az érzelmeidet, életedet, amiken keresztül mentél, mindent. Egy nyitott könyv vagy neki, ő pedig ebből fejlődik. Gondolj mindig alaposan részeire, megjelenésére, testére, hogy még könnyebben fejlődhessen. A személyiségét magad is kialakíthatod, az is formálhatja, milyen környezetben vagy, ha ez például egy könyvtár, nyilván ott tölti idejét és ahhoz igazodhat személyisége, de te magad is adhatsz neki, egyszerűbb mégis az, ha hagyod őt kibontakozni.

8. Nyolcadik lépés
Bizonyos idő után el kell érni, hogy a tulpád beszéljen hozzád. Akár több mint 10 órába is telhet mindez, de rendkívül változó. Van aki fél éven át is próbálkozik, mire eléri, s ezt naponta kell, hogy tegye. Valószínű azonban, hogy 50 órán belül nem fog beszélni nekünk. Ne ijedjen meg senki, ez mindenkinél változó!

9. Kilencedik lépés
Miután a tulpád beszélt hozzád, és tényleg úgy érzed, hogy készen áll arra, testileg és lelkileg is, ha tényleg úgy érzed, hogy menni fog és készen áll rá, akárcsak te, ha mindent autonóm, a saját módján csinál, kivetheted a valóságodba. Fogd a tulpád ötletét amelyiket tisztán látod a fejedben, majd szó szerint gondold át a valóságodba. Mondd az ágyadra, vagy melléd. Kezdd mindezt a vízióid perifériáitól és csak kicsit menj el onnan. Rendkívül nehéz lesz és valóban, az arc nagy kihívást fog jelenteni, nehezebb, mint más részek, hogy teljesen kiegészíthesd a létbe, de ha eljutottál eddig a pontig, akkor biztos, hogy elszánt vagy, hogy befejezd szóval ezen érdemes ilyenkor már átvetkőzni.

Amit eddig leírtam nektek, személyes tapasztalat és közös konzultáció, tehát működik és már egy ideje én is szülőfélben vagyok egy tulpával. Amit fontos tudnotok, hogy ez a lény táplálkozni fog az energiáitokból, tehát folyamatosan ott lesz, akár látjátok, akár nem, és használni fog, lényegében benneteket, a gazdát. Ugyanakkor az is meglehet, sőt, valószínű, hogy a környezetedben élők életét is megnehezíti.

Borzasztó dolgokra képes egy tulpa és rengeteg rettegést, félelmet, kellemetlenséget tud okozni, márpedig ilyen esetben nem, vagy csak hónapok árán, az alkotó tudja elpusztítani, amit nyilván nem fog szó nélkül hagyni.

Szeretném, ha ezen információkat saját felelősségre kezelnétek és csak akkor kezdjetek neki, ha elég erősnek érzitek magatokat, vagy komolyan gondoljátok.

Kérdéseket itt, személyesebb kérdéseket pedig e-mailben tehettek fel nekem!

Szürkék és eltérítések

Sokan tévhitben éltek Velünk  kapcsolatban és az eltérítésekkel kapcsolatban. Aki szeretné megismerni a valóságot, az próbálja értelmezni az alább leírtakat, aki nem "hisz" ebben és megszállottja az összeesküvés elméleteknek, az tulajdonképpen miért is van itt?
(Az alábbi részletes leírásért köszönet Társamnak)

Miután az első részben (Energia és információ) áttekintettük azt a munkahipotézist, hogy ismereteink és tapasztalataink szerint milyen univerzális természeti törvények mentén működik és fejlődik a világegyetem, arra térünk ki, hogyan kapcsolódik az emberi faj a kozmikus intelligenciák rendszeréhez...

... Két olyan folyamaton keresztül fogom ezt bemutatni, amiknek viszonylag széles, ugyanakkor ellentmondásos nemzetközi irodalma van. Az egyik jelenség elnevezésére a köztudatban az “eltérítés” kifejezés terjedt el. Leegyszerűsítve olyan eseményt értünk ezalatt, amikor egy ember “önkéntelenül” közvetlen fizikai kapcsolatba kerül egy Földön kívüli civilizációval (“elrabolják”), vagy abban a hiszemben van, hogy ez megtörtént vele. Az elfogadott nemzetközi terminológia szerint ezek az ún. negyedik típusú találkozások (CE-4 esetek, ahol a CE az angol Close Encounter, azaz közeli találkozás rövidítése).
A másik jelenség, amit most elemezni fogunk, ugyanebben a terminológiában a CE-5 eset elnevezést kapta. Minden olyan esemény ebbe a kategóriába tartozik, amikor ember kommunikációs kapcsolatot létesít egy Földön kívüli civilizáció egyedeivel. Egy CE-5 eseteknek nem feltétele a fizikai kapcsolatfelvétel, a kommunikáció történhet a telepátiához hasonló módszerekkel is. Ide sorolható az EarthGuard által alkalmazott parakommunikáció/mélytudat-kommunikáció is.
Mielőtt mélyebben elmerülünk e két jelenség vizsgálatában, röviden vissza kell térnünk az előző rész azon megállapításához, hogy minden gondolat, érzés örök életű E/I csomag, amely a létrehozás pillanatától önálló életet él, vagyis független a “teremtőjétől”. Ez a megállapítás is alátámasztja azt a nézetet, miszerint életünk minden pillanatában teremtünk. Azonban felvetődhet egy kérdés: mi határozza meg, hogy egy gondolat E/I csomagjai anyagi formát is öltenek, vagy megmaradnak egyszerű energiasávnak és így száguldanak a végtelen téren át? Lehetséges-e, hogy azt mondjuk: szeretnék egy autót, és a következő pillanatban anyagi formában materializálódik egy Audi?
Elméletben: igen. Ennek egyetlen gyakorlati akadálya, hogy a materializációhoz az E/I csomagok energiaszintjének el kell érnie azt a küszöbértéket, amivel képesek elemi részecskéket létrehozni és azokat egy meghatározott rend szerint összekapcsolni, azaz: anyagot teremteni.Leegyszerűsítve és szimbolikusan megfogalmazva: az ember gondolatainak energia/információ értéke alapesetben legyen mondjuk 10, de ahhoz, hogy az E/I csomagból egy Fe-atom legyen (vas), ennek az értéknek el kellene érnie a 10 milliót. Ugyanezt a szimbolikus gondolatmenetet követve ebből az is következik, hogy az emberi gondolat akkor tud anyagot teremteni, ha:
- egy ember képessé válik arra, hogy gondolatainak energiáit az alapállapot egymilliószorosára növelje;
- egymillió ember hozza létre ugyanazt a gondolatot (E/I csomagot) és ezzel az anyagteremtés küszöbértékét;
- egy magas energiatartalmú gondolat (energia/információ csomag) érkezik “kívülről” és egy embernek vagy emberek kisebb csoportjának már csak kevés energiát kell hozzátennie ahhoz, hogy elérjék a küszöbértéket.
Még egyszer kiemelem, a számok nem valós arányokat tükröznek.
Az első verzió a Föld jelenlegi struktúrájában nem fordulhat elő, azon egyszerű oknál fogva, hogyha létezne közöttünk ember ilyen teremtő energiával, az tartósan destabilizálná az őt körülvevő anyagot. Az univerzum az egyensúlyi állapotok felé törekszik, ezt a célt nem szolgálná, ha egy viszonylag homogén energetikai térben markáns eltérések lennének bármelyik irányban.
A második és harmadik verzió azonban a földi teremtési folyamatok alapeseteinek számítanak. Ezen verziókat általában az Egységes Földi Tudatszövet (a fogalom magyarázatát lásd az első részben) generálja és szabályozza. Vagyis az emberi civilizációt alkotó tudat/lélek energiák összessége “elhatározza”, hogy az előrelépéshez, evolúcióhoz szükségünk van valamire és elkezdi áramoltatni azokat az E/I csomagokat, amelyek az elhatározás megvalósításához szükségesek. Ez lehet pl. egy olyan elhatározás, hogy az emberiségnek szüksége lenne egy tudományos felfedezésre, ezért elkezdik energiával feltölteni azokat ez E/I csomagokat, amelyek tartalmazzák a felfedezéshez szükséges információkat és egy olyan személyhez vagy csoporthoz irányítják, akit alkalmasnak tartanak az információ befogadására és értelmezésére. Így aztán ül Einstein az éjszaka közepén fáradtan a papírjai fölött és egyszer csak jön egy megvilágosító gondolat: E=m*c2. Ebben a folyamatban valamennyien részt veszünk, még ha általában nem is tudatosan, ahogy az előző részben taglaltuk, ez a felettes tudat “hatásköre”.
E kis kitérő után most térjünk vissza az eltérítésekhez és mindjárt ki is derül, miért volt erre szükség. A Földön kívüli intelligenciák egyik jellemzője, hogy a saját tudat-szövetük a miénknél jóval előrébb tart az evolúciós fejlődésben, a fajok egyedei ennél fogva sokkal erősebb közösségtudattal rendelkeznek. A tudat-szövet és az egyedek tudatai között  intenzívebb és tudatosabb az oda-visszacsatolás, mindennek pedig az az eredménye, hogy valamennyi kozmikus faj egyedei hozzánk képest magasabb tudati és egyéb energiaszintekkel rendelkeznek. Tehát visszatérve a korábbi szimbolikus számításokra, a kibocsátott gondolati E/I csomagjaik energetikai értéke a mi 10-ünkkel szemben mondjuk 1 millió. És igen, lehet 10 millió feletti érték is, tehát vannak létformák, amelyek elértek az evolúciónak arra a szintjére, ahol az anyagteremtés folyamatát szabályozni tudják.
Az eltérítéses esetek vizsgálatának legnagyobb problémája tehát – egy kutató szemszögéből -, hogy találkozik egymással két, energetikailag nagyon különböző szinten álló faj egyede. Milyen hatással van egy ilyen találkozás az emberre?
Sokkszerű hatással. Az energetikai rendszerünk és rajta keresztül a biológiai testünk olyan erős külső impulzust kap, amit nehéz feldolgozni. Ennek az erőteljes külső ingernek a hatásait az eltérítést bonyolító fajok képviselői számtalan módon próbálják tompítani. Egyrészt olyankor kezdeményezik ezeket a találkozásokat, amikor az ember tudatának öntudatos része ki van kapcsolva: alvás közben. Másrészt blokkolják azokat a csatornákat, amelyek segítségével tudatosodna bennünk, mit is éltünk át. Ez nem egy önkéntes eljárás, az ember felettes tudata az eltérítéseket teljes egészében megéli, beépíti magába, feldolgozza, viszont csak azokat az E/I csomagokat engedi át az öntudatos részünkbe, amelyek nem okozhatnak kárt. Előfordulhat, hogy az adott tudat a saját evolúciós szintjén nem tud mindent értelmezni, feldolgozni abból, ami az eltérítés során történik, ebben az esetben az Egységes Földi Tudatszövet (EFT) energiáira és információira is támaszkodhat. Ha ez sem lenne elegendő, az EFT összekapcsolódik az eltérítést végző civilizáció tudat-szövetével, és közösen segítik az adott tudatot/lelket.
A korábbi levezetésekből következik, hogy az eltérítések evolúciós ugrásokat jelentenek az adott entitás életében, mivel jelentős külső energia/információ többlethez jut, ez pedig nyilván kihatással van az EFT-re is, vagyis a teljes emberi civilizációra illetve a teljes földi energetikai rendszerre.
Azonban meg kell vizsgálnunk az eltérítéseknek egy másik aspektusát is. Az emberi szervezet sejtjei emlékeznek. Az eltérítés sokkhatása után – bármennyire is próbálják tompítani a közvetlen hatásokat – komplex neurológiai folyamatok indulnak el az emberi szervezetben, ami érthető: sem az ember energetikai rendszere, az idegrendszerünk nem szereti a meglepetéseket, értelmező és védekező mechanizmusat indukálnak. A folyamat kézenfekvő, az eltérítések folyamán ugyan energetikai (néha biokémiai) úton blokkolják a rövid távú memóriát, de maga az agy emlékezni fog a blokkolás folyamatára ill. arra, hogy emiatt a szervezetet külső hatás érte.
A beinduló folyamatok nagyon komplexek. Egyes embereknek emlékfoszlányai vannak a vélt eseményekről, másokban csak az az érzés alakul ki, hogy az éjszaka valami szokatlan történt velük. Megint másoknál konfabulációs ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Konfabuláció) hatások lépnek fel, az utóbbi pszichológiai folyamat enyhébb verziója egyébként  megfigyeléseink szerint nagyon gyakori. Még tovább bonyolítja a dolgot, hogy az eltérítések lebonyolítói sok esetben szándékosan illuzórikus emlékeket generálnak a rövid távú memóriában, hogy tompítsák a valós emlékek okozta stresszhelyzeteket. Sőt, arra is van példa, hogy intenzív energetikai blokkal teljesen “levédenek” bizonyos szituációkat, információkat, hogy azokhoz az öntudat véletlenül se férjen hozzá (ne lehessen felszínre hozni a tudatalattiból, ami ebbe az esetben a kapu a felettes tudathoz). Speciális esetnek számít, de előfordul, hogy olyan energia/információ “kapszulákat” helyeznek el egy ember tudatában, energetikai rendszerében, amelyhez még az Egységes Földi Tudatszövet sem tud hozzáférni.
Tapasztalataink szerint az eltérítések gyakori kísérőjelensége, hogy az érintettek hiperérzékennyé válnak. Nem csak a környezeti hatásokra, embertársaikra reagálnak gyakran ingerültebben, érzékszervi túlműködések is felléphetnek. Ha gondolatilag ráállnak arra, hogy “engem eltérítettek”, hajlamosak minden szokatlannak tűnő környezeti eseményt túlreagálni. Ha az érintett ebben az esetben nem kerül olyan szakemberhez, aki segít feldolgozni és a helyére rakni az átélteket, könnyen “kontraproduktív” folyamatok indulhatnak el: a már korábban említett konfabuláció jelensége (a latin confabulatio magyar jelentése: meseszövés), hallucinációk, depressziós állapotok. Az ember energetikai- és idegrendszere ezekben az esetekben nem tudja feldolgozni az átélteket, reakcióként elkezdi megteremteni a saját valóságát, szélsőséges esetekben erős módosításokkal, deformációkkal továbbít E/I csomagokat, vagy akár pozitívból negatívba fordíthatja azok töltését. Általában ilyenkor nem segít más, csak az, ha az érintett elszakad ezektől a témáktól, akár úgy, hogy kétségbevonja az átéltek valóságtartalmát. Ez általában egy automatikusan bekövetkező szükségszerű folyamat.
Nyilván sokakban felmerül a kérdés: miért? Miért történnek meg ezek az eltérítések, milyen cél, szándék vezérli ezeket a számunkra idegennek tűnő civilizációkat. A válasz nem is olyan bonyolult és következik a korábban leírtakból.
Mert az idegenek valójában nem is idegenek. Az Egységes Földi Tudatszövet csak egy tudat-szövet a sokból, más civilizációkkal közösen az EFT egy még nagyobb tudat-rendszer része. Az egy tudat-rendszerhez tartozó létforma-csoportok átjárhatóak. Csomagoljuk ki ezt a megállapítást: ha egy ember tudati evolúciója során elérte azt az energia/információ szintet, amit egy másik kozmikus civilizáció képvisel, annak a civilizációnak a tagjaként is élhet. A folyamat megfordítva még inkább érvényes, mivel nincsenek energetikai korlátok: korábban Földön kívüli fajok tagjaként elő egyedek születnek le a Földön emberként.
Az utóbbi megállapítás egy fontos tényezővel gyarapítja az eltérítések kutatását: az általunk ismert és vizsgált eltérítettek 90%-a előző életeiben már élt olyan Földön kívüli faj tagjaként, amelyiknél megélte az eltérítést. A vizsgálatok kezdetén az eltérítettek ezzel általában nincsenek is tisztában, erre csak azok a reinkarnációs visszavezetések szoktak rávilágítani, amiket az eltérítettek korábbi életeinek felderítése érdekében végzünk.
Ezek az információk azt is mutatják, hogy újra kell értékelni az eltérítések definícióját: ezek nem “elrablások”, ahogy azt egyes bulvár jellegű publikációk néha el akarják hitetni, hanem kapcsolattartás.
Ezzel magyarázható az is, hogy az eltérítések folyamán az ember tudati/lélek energiái nem szenvednek komolyabb károsodást, hiszen az érintett előző életei révén magában hordozza az adott Földön kívüli civilizáció energiáit és szükség esetén kapcsolódni tud annak tudat-szövetéhez is. Az eltérítettek tehát energetikai és információs hidat képeznek az emberiség és az “idegen” civilizációk között, segítik a tudat-szövetek szimbiózisát, az emberi civilizáció tudati evolúcióját.
Térjünk át a másik témánkra, a kommunikációs folyamatokra. Már tudjuk, hogy a jelenség lényege: az érintett emberi tudat befogadja az univerzális környezetéből érkező E/I csomagokat és értelmezi azokat. Valójában minden ember képes erre, hiszen a felettes tudat szintjén mindannyian részt veszünk az univerzális kommunikációs folyamatokban.
Mielőtt elmélyedünk ebben a témában, előzetesen ki kell emelnem egy információt. Az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb méreteket ölt azoknak az embereknek a száma, akik médiumnak tartják magukat, tehát úgy gondolják, kommunikálnak Földön kívüliekkel, elhúnytak lelkeivel stb. Saját kutatási tapasztalataink szerint az önmagukat médiumnak tartók 90%-a nem a külső tudatokkal zajló kommunikáció csatornái, hanem a saját maguk által teremtett valóságot vetítik ki, azaz amit információként átadnak, a saját tudatuk terméke.
Külön kategória a tömegpszichózison ill. csoportdinamikai hatásokon alapuló állítólagos channeling, ami elsősorban vallási hátterű csoportokban fordul elő. Magyarországon nem jellemző, az Egyesült Államokból és Németországból tudunk példákat felhozni. Ide tartozik számomra pl. az L/L Research által alkalmazott “non-trance channeling”, aminek a lefolyása kicsit hasonlít egy céges brain stormingra vagy pszichoterápiás csoportülésre. A csoporttagok egymást biztatják arra, hogy mondják ki a bennük lévő gondolatokat, érzéseket és győzködik egymást arról, hogy azok forrása csakis egy idegen intelligencia lehet. A jelenség hasonló energetikai és információs közegben zajlik, mint egy felfokozott hangulatú közösségi ima. Nem akarom kicsinyíteni ezeknek az eseményeknek az energetikai-teremtő hatását, de ennek a jelenségnek nincs köze egy aktív kommunikációs folyamathoz.
A korábbiakban megfogalmazott információk alapján vizsgáljuk meg, mi a lényege egy ilyen kommunikációs folyamatnak. Először is legyünk tisztában azzal, hogy a kommunikáció minősége három tényező függvénye, ezek:
A) Információt (E/I csomagokat) indukáló mező
B) Információt (E/I csomagokat) közvetítő csatorna
C) Információt (E/I csomagokat) befogadó mező
Szándékosan a mező fogalmat használom, mert mind az indukáló, mind a befogadó mező lehet több entitásból álló csoport is, sőt, akár tudat-szövet is indukálnat információáramlást, ahogy ezt már a korábbiakban taglaltuk.
Az indukáló és a befogadó mező között folyamatos az oda-visszacsatolás, fogalmazzunk úgy, az E/I csomagok oda-vissza áramolnak. A kommunikáció minőségét, vagyis azt, hogy mekkora torzulással érkezik meg az információ az indukáló mezőtől a befogadó mezőig, számos tényező befolyásolja. Az alábbiakban összefoglalom a három leglényegesebb faktort:
- Az indukáló mező információ- és energiaszintje
- A közvetítő csatorna esetleges zavarai
- A befogadó mező információ- és energiaszintje
Minden mentális, tudati, gondolati energián alapuló információcsere, így a telepátia és a mélytudat-kommunikáció minőségét ez a három tényező befolyásolja.
Nézzünk egy gyakorlati példát. Az EarthGuard HÍD-csoportja információszerzési céllal mélytudat-kommunikációs ülést kezdeményez. Az ülés alatt a közvetítést vállaló személy hallja és értelmezi, hogy a vele egy szobában tartózkodó kísérletvezető vagy más csoporttagok milyen kérdést tesznek fel, azt az agy ingerületté alakítja, az így létrejött elektromos impulzus létrehozza az E/I csomagokat, amelyeket a tudat kisugároz az univerzum terébe. A keresőhullám általában célzott – tudjuk, kivel akarunk kommunikálni és a közvetítő alany erre a mezőre koncentrál -, az E/I csomag eléri a célmezőt, aki értelmezi, majd indukál egy válaszreakciót. Az indukált energia/információ csomag visszaérkezik hozzánk, a közvetítő tudata befogadja, áttranszformálja az agy által is értelmezhető ingerületekre, amik aktiválják a beszédközpontot – néha más agyterületeket is – és a közvetítő kimondja, ami megfogalmazódott ebben a formában benne.
Ez a folyamat sematikus elve, a gyakorlat természetesen jóval bonyolultabb és összetettebb folyamat. Nemcsak energetikai, hanem idegrendszeri/biokémiai folyamatok tucatjai is zajlanak ilyenkor. Ráadásul a „kintről“ érkező E/I csomag nagy energiájú, az emberi tudat szükségszerűen alacsonyabb energiájú jellé konvertálja, hogy az agyunk képes legyen feldolgozni. A folyamat során az energiához tartozó információ is elveszik, ezért a mélytudat-kommunikációs információk minden esetben torzulnak. Ezért alapvető fontosságú, hogy ezeket az információkat többszöri alkalommal, lehetőleg különböző csatornákon keresztül leellenőrizzük. Ugyanemiatt problémás a nagy pontosságot igénylő adatok (pl. számok, matematikai információk, egyenletek) befogadása, itt már kevés torzulás is használhatatlanná teszi az információt.
A mélytudat-kommunikációs képesség tanulható, fejleszhető. Segítségével lényegében bárki megtanulhat információkat lehívni a Egységes Földi Tudatszövetből. Mivel a tudatunk egyébként is folyamatosan részt vesz az EFT kommunikációs folyamataiban, lényegében nem teszünk mást, mint tudatunk mélyebb rétegeire hangolódva többet tudatosítunk magunkban ebből a folyamatból. Problémásabb a helyzet, ha mélytudat-kommunikációs kapcsolatot keresünk Földön kívüli civilizációk entitásaival vagy tudat-szöveteivel, hiszen ehhez az is kell, hogy a másik fél is hajlandó legyen a kommunikációra. Tapasztalataink szerint minden olyan Földön kívüli faj, amely jelen van térségünkben, az eltérítetteken keresztül próbálja kiépíteni ezeket a kommunikációs csatornákat, mivel a mélytudat-kommunikáció jóval kisebb külső energetikai hatásnak teszi ki az érintetteket, mint egy eltérítés. Fel is készítik az érintetteket erre a folyamatra és segítik képességeik fejlesztését. A kommunikáció Földön kívüli civilizációkkal jelenleg szinte kizárólag azokon a személyeken keresztül lehetséges, akikkel az adott civilizáció kapcsolatban áll. Nagyon kevés az olyan érintett, aki „multi-kommunikáció“ képes, tehát olyan civilizációk felé is képes csatornákat nyitni, amelyekkel korábban nem volt kapcsolata (nem élt életet az adott civilizációnál és nem térítették el).
Azt hiszem, már nem is kell külön kiemelnem, hogy mindenki csak a saját evolúciós, azaz tudat-energetikai szintjének megfelelő entitásokkal és tudat-szövetekkel tud kapcsolatba kerülni.
Ezzel rá is világíthatunk arra, hogy mi az egyre szélesebb körben terjedő médiumi tevékenységek nagy buktatója (eltekintve attól a rengeteg ál-médiumtól, akik a képességeiket csak bebeszélik maguknak – kivetítik a saját valóságukat, ahogy erről már korábban írtam -, vagy szimplán pénzszerzési lehetőséget szimatoló csalók):
1. Sem a médiumok, sem a környezetük, ami befogadja az információkat, nem veszi figyelembe a torzulási faktort.
2. Nehezen ellenőrizhető a médiumok energetikai és információs szintje.
Alapvetően problémás minden olyan médiumi közvetítés, amelyben a közvetítő vallási kulcsfigurákkal való kommunikációs kapcsolatot állít (Isten, Jézus, Szűz Mária, XY arkangyal), mert az érintett ezekben az esetekben kivetíti a saját vallásos világképét, ami egy erősen torzító tudati szűrőt feltételez. Problémásak azok a médiumi közvetítések is, ahol az állítólagos indukáló mező saját magát fényezi és magát helyezi „magas pozíciókba“. Vegyük észre, hogy egy bizonyos tudat-evolúciós szint elérése után minden entitás tisztában van azzal, hogy egy nagyobb egész része. Sőt, az általunk bonyolított mélytudat-kommunikációs üléseken számtalanszor előfordul, hogy az entitás, akivel a kommunikáció zajlik, nem tud azonnal reagálni egy kérdésre és időt kérve arra utal, hogy ezt az információt neki is le kell hívnia saját civilizációjának tudat-szövetéből.
Mindezen tényezők miatt az emberi tudásanyagunkban rengeteg olyan médiumi információ van jelen, amelynek ugyan valahol van „valóságmagja“, de az információk jelentős torzuláson estek át és ezért gyakran inkább zavart okoznak, mert nem illeszkednek szervesen és logikusan a meglévő ismereteinkhez, vagy csak töredékeiben használhatók fel.
Az EarthGuard csoportjának abban a szerencsében van része, hogy négy-öt olyan személy is van közöttünk, akik átfogó mélytudat-kommunikációs ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek, ezért lehetőségünk van arra, hogy ugyanazokat az információkat különböző csatornákon keresztül vizsgáljuk és ellenőrizzük. Ezt számtalan eltérítéses eset regressziós felderítésének információi egészítik ki.
Felvetődhet a kérdés: mi az oka annak, hogy úgy tűnik, Magyarországon a nemzetközi átlagnál több az eltérített, intenzívebbek és hatékonyabbak az általuk működtetett kommunikációs csatornák? A választ a múltban kell keresni…
Az emberi civilizáció régmúltjában már voltak olyan szakaszok, amikor a szimbiózis Földön kívüli civilizációkkal sokkal intenzívebb formákat öltött. Ez a kapcsolat idővel elsatnyult, az ókori civilizációk korszakában már csak szűkebb csoportokra, pl. Egyiptomban egyes papi rétegekre korlátozódott. A Földön kívüli civilizációknak az idő előrehaladtával egyre kevesebb “belépési pontjuk” maradt az emberi civilizációba, a középkorra alig maradtak embercsoportok a Földön, akik tudománnyal, energiákkal foglalkoztak volna. Így arra a kevésre koncentráltak, ahová le tudtak születni a Földön kívüli civilizációk egyedei és ha kevés szálon is, de megmaradt a kapcsolat az Egységes Földi Tudatszövettel. A legfontosabb kapcsolódási pont az újabbkori emberi történelemben végig Tibet volt, a befelé fordulás, a szellemi tudományok magas fokú művelése a mai napig kiemelt szerepet biztosít egyes tibeti szerzetesközösségek számára ebben a szimbiózis-erősítő folyamatban.
Európában pedig az egyik ilyen kapcsolódási pont a szintén ősi tudáshordozó magyar őstáltosok közössége volt (további információk erről a témáról ITTITT és ITTolvashatók). Többek között az őstáltosoknak és a tevékenységük nyomán kiakalult energetikai csomópontnak köszönhető, hogy a Földön kívüli civilizációk jelenleg is kiemelt belépési helyként használják ezt a térséget.

Siewert András - EarthGuard.info

Miért nem keresik a kozmikus civilizációk a nyílt kapcsolatot veletek?

“Azt kérdezitek: miért nem keresik a kozmikus civilizációk a nyílt kapcsolatot veletek? A válasz nagyon egyszerű: nem találunk a Földön ehhez olyan partnereket, akik számunkra is elfogadhatóak. A vezetőiteket, politikusaitokat alkalmatlannak tartjuk. Nem az emberiséget képviselik, csak szűk hatalmi érdekeket. Tévesen terjednek közöttetek olyan információk, hogy bármelyik kozmikus civilizáció kapcsolatban áll földi kormányokkal vagy hatalmi csoportokkal. Ezeknek a nézeteknek az elterjesztése csak egyes hatalmi csoportok érdeke, mert így azt a látszatot kelthetik, hogy mindent kézben tartanak, még a velünk való kapcsolatot is.

Számunkra az ideális kapcsolati partnerek közösségek, mert mi is azok vagyunk. Nem egyénként, egyéni célok által vezérelve keressük veletek a kapcsolatot, hanem nagyobb kozmikus közösségek képviselőjeként. Van egy olyan közmondás nálatok, hogy “sok szem többet lát”. Nálunk pont erre az elvre épülnek a közösségek. Szeretjük sok különböző nézőpontból megvizsgálni a feladatokat, problémákat és utána közösen döntünk a megoldásokról, a mindannyiunk által felvállalható célokról. Ebben rejlik az erőnk. Nem a technológiánkban, még csak nem is a mentális képességeinkben.

Sokan helytelenül akartok felénk közeledni. Nem fogjuk helyettetek megoldani a problémáitokat. Nem a szolgáink vagytok, hanem egy önálló kultúra, nőjetek tehát fel ehhez a feladathoz, vállaljátok a felelősséget. Építsetek közösségeket, akikben társakat láthatunk, akikre rábízhatjuk a barátságunkat. Akikről biztosan tudhatjuk, hogy nem fognak visszaélni azzal a tudással, amit a velünk kialakított kapcsolat során szereznek. Nem önös célokra használják fel, hanem az emberiség és a Föld lehetőségeit gyarapítják vele.

Kik lehetnek ebben a társaitok? Ezt elsősorban magatoknak kell felismerni, mi a magunk oldaláról három területet tartunk kiemelten lényegesnek. A legfontosabb, hogy felfedezzétek a közösségben való működés és fejlődés fontosságát, előnyeit és vállaljátok ezt az életformát. A második, hogy szövetséget kössetek a természettel. Nem létezhettek nélküle és furán hangozhat, de ebben a formában ő sem létezik nélkületek. A harmadik, hogy legyetek nyitottak az univerzum minden létformája felé. Legyen meg bennetek a szándék a kozmikus élet megismerésére és ebben ne legyenek elvárásaitok vagy prekoncepcióitok. Túl sok hamis, félrevezető és manipulált információ kering közöttetek rólunk. Ezeket a gondolatokat magatok mögött kellene hagynotok, ha közelebb akartok kerüli az univerzum igazságaihoz.”

Forrás: PARACOM-140406 (EarthGuard kutatási jegyzőkönyv)