Hogyan kell tulpát létrehozni?

Azt már tudjuk, hogy nemcsak a Tibetben élők közt elterjedt ez a "jelenség". Számos teremtmény, lény nevezhető tulpának, ami lényegében annyit tesz, mint az emberi gondolatból megépített teremtmény, amely végül életre kell, akár teljesen önálló életre.

A létrehozásuk nem könnyű, noha egész egyszerű alapot jelent számunkra például a kisgyerekek képzeletbeli barátja szerep is. Ismerős? Amikor gyermekeitek valaki mással beszél, amiket ti nem láttok. Ez is egyfajta tulpa. Egy olyan teremtés, ami létezik, de amíg elég erőt nem kap, csak a teremtője láthatja meg. Fura kapcsolat, pedig ugyanígy tulpának számít az Urban Legendként megjelenő Slenderman is (akár abban hiszünk, hogy egy kísérlet eredménye, akár másban, egy biztos, sokak annyira biztosak a létezésében, s annyira hasonló ez a képzelet, hogy szinte biztos, hogy valahol kint téblábol az erdőben, hisz ennyi energiából könnyű testet ölteni), amelyről részletes tanulmányokat eme blogomon készítettem, noha a döntést, megítélést olvasóim lelkére bízom, túl sok időt manapság már nem töltök vele.


Mindenki saját maga dönti el, milyen lényt alkot. Való igaz az a gyakran ismételt kijelentést, miszerint csak a képzelet szab határt. Te pedig megvalósíthatod azt, csak erő kell, türelem és kitartás.

Hogyan kezdjünk neki?

Nos, mielőtt biztosan szeretnétek neki látni, fontos tudnotok, hogy a tulpa lényegében nem más, mint ti magatok! Ezt a kapcsolatot megfogjátok érezni, az alább leírtak alapján. Felhívom külön a figyelmet, ám szeretném egyben arra is, hogy én magam sem jártam még végig az utat, így friss tanácsokért érdemes levelet írnotok (darvolia@gmail.com) vagy más módon felvennetek velem a kapcsolatot.

Figyelem!
Ezeket a teremtményeket létrehozni hátsó szándékból rendkívül veszélyes! Tehát ha csak azért szeretnél belevágni, hogy szexpartner legyen, vagy hogy a lelket is kiverhesd belőle, gyorsan mondj le róla. Ez rossz és kontra produktív hatást válthatnak ki (szándékával ellentétes hatás), ami akár azt is jelentheti, hogy a tulpa mentálisan próbál megsebezni minket. De, hogy megszabadulsz-e a negatív szándéktól vagy sem, rajtad áll.
  
1. Első lépés
Eldöntöd a tulpa típusát, megjelenését, hogy mire használod (alapvető társalgásra). Ezen a szinten, mint azt említettem, a hátsó szándéktól való megszabadulás nagyon fontos.

2. Második lépés
Képzelj el magadnak egy helyet. Egy olyan helyet, ami állandó. Egy teret, közeget, ahol találkozni fogsz a lényeddel. El is nevezheted akár. Érdemes ugyanannál ragadni, könnyebb is.

3. Harmadik lépés
 Képzeld magad elé a tulpádat. Akár meditálhatsz is előtte, hogy megtisztuljon az aurád, az elméd, és ne hozz be számára külső szennyet, negatív érzelmeket, mivel ez is hatással lehet személyiségére. Miután megvagy, mesélj neki. Beszélj bármiről, ami eszedbe jut. Mondd el, milyen volt a napod, mesélj a történeteidről, az ötleteidről, mindenről, amit csak szeretnél. Ez egy koncentrációs gyakorlatként indult a tibetiek körében, mégis hatalmas ereje van, és itt jön a csomópont, a kapcsolat a lény és közted. Hogy a saját életeddel, érzelmeiddel töltöd meg őt, a tudatát, a létezését.

4. Negyedik lépés
Egy kis idő után megeshet, hogy egy fura, talán vicces érzést kezdesz érezni a jobb oldaladon, a fejed hátuljánál, a gerinced irányába. Ez az érzés különbözik mindtől. Ez lehet a fájdalom egy érzete is, vagy talán egy gyönge fejfájás, esetleg extrémebb öröm. Viszont érdemes tudni, hogy nem feltétlenül ilyen formában jelentkezhetnek különös érzések. Ha érzed ezt, akkor kezdheted komolyabban felépíteni a tulpát. Add bele érzéseidet, energiáidat és gondolataidat. Biztosan, nagyon magabiztosan kezdd felépíteni az alapokat.

5. Ötödik lépés
Képzeld magad az általad alkotott környezetbe, és képzeld magad elé a tulpádat. Szép lassan kezdd felépíteni, megformálni testét, őt magát. Ne feledd, egy idő után a tulpa nem feltétlenül fog olyan alakot ölteni, amilyet te szeretnél, tehát eltérések akár szélsőséges skálán is előfordulhatnak. Saját kedvére formálhatja azt egy bizonyos tudatszint elérése után. Soha, semmiképp ne állíts meg egy tulpát, amikor magán, vagy a dolgokon változtat. Ez szintén kontraproduktív hatást válthat ki, különben is nehéz félbeszakítani egy ilyen folyamatot.

6. Hatodik lépés
Miközben formálod, sok figyelmet, energiát adsz neki, miközben például mesélsz neki, és ez lehet a fejfájásod oka is, hisz egy sokkal bonyolultabb folyamat megy végbe kettőtök között. Emlékezz rá, tulpát hozol létre, ami annyit tesz, az elmédet használod, rendkívül nagy mértékben és valószínűleg többet is, aktívabban használod a fejed, mint a napi rutinoknál. A fejfájás nem rossz dolog, csak azt mutatják, hogy mindent rendben csinálsz és ahogy egyre jobban és jobban fáj a fejed, egyre jobban fogod azt megszokni is, amint a tulpa kész van, a fejfájás elmúlik majd.

7. Hetedik lépés
Amit eddig csinálsz, nem könnyű és változó időt vesz igénybe. Akár hosszú napokat, órákat is bele ölhetsz. Ne feledd, ilyenkor hagyod a tulpának, hogy megtapasztalja az érzelmeidet, életedet, amiken keresztül mentél, mindent. Egy nyitott könyv vagy neki, ő pedig ebből fejlődik. Gondolj mindig alaposan részeire, megjelenésére, testére, hogy még könnyebben fejlődhessen. A személyiségét magad is kialakíthatod, az is formálhatja, milyen környezetben vagy, ha ez például egy könyvtár, nyilván ott tölti idejét és ahhoz igazodhat személyisége, de te magad is adhatsz neki, egyszerűbb mégis az, ha hagyod őt kibontakozni.

8. Nyolcadik lépés
Bizonyos idő után el kell érni, hogy a tulpád beszéljen hozzád. Akár több mint 10 órába is telhet mindez, de rendkívül változó. Van aki fél éven át is próbálkozik, mire eléri, s ezt naponta kell, hogy tegye. Valószínű azonban, hogy 50 órán belül nem fog beszélni nekünk. Ne ijedjen meg senki, ez mindenkinél változó!

9. Kilencedik lépés
Miután a tulpád beszélt hozzád, és tényleg úgy érzed, hogy készen áll arra, testileg és lelkileg is, ha tényleg úgy érzed, hogy menni fog és készen áll rá, akárcsak te, ha mindent autonóm, a saját módján csinál, kivetheted a valóságodba. Fogd a tulpád ötletét amelyiket tisztán látod a fejedben, majd szó szerint gondold át a valóságodba. Mondd az ágyadra, vagy melléd. Kezdd mindezt a vízióid perifériáitól és csak kicsit menj el onnan. Rendkívül nehéz lesz és valóban, az arc nagy kihívást fog jelenteni, nehezebb, mint más részek, hogy teljesen kiegészíthesd a létbe, de ha eljutottál eddig a pontig, akkor biztos, hogy elszánt vagy, hogy befejezd szóval ezen érdemes ilyenkor már átvetkőzni.

Amit eddig leírtam nektek, személyes tapasztalat és közös konzultáció, tehát működik és már egy ideje én is szülőfélben vagyok egy tulpával. Amit fontos tudnotok, hogy ez a lény táplálkozni fog az energiáitokból, tehát folyamatosan ott lesz, akár látjátok, akár nem, és használni fog, lényegében benneteket, a gazdát. Ugyanakkor az is meglehet, sőt, valószínű, hogy a környezetedben élők életét is megnehezíti.

Borzasztó dolgokra képes egy tulpa és rengeteg rettegést, félelmet, kellemetlenséget tud okozni, márpedig ilyen esetben nem, vagy csak hónapok árán, az alkotó tudja elpusztítani, amit nyilván nem fog szó nélkül hagyni.

Szeretném, ha ezen információkat saját felelősségre kezelnétek és csak akkor kezdjetek neki, ha elég erősnek érzitek magatokat, vagy komolyan gondoljátok.

Kérdéseket itt, személyesebb kérdéseket pedig e-mailben tehettek fel nekem!

55 megjegyzés:

  1. Köszönöm a leírást! Már évek óta kerestem magyart de eddig csak angolt találtam.

    VálaszTörlés
  2. A pusztításáról lesz leírás?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem valószínű. Mivel én magam sem tervezem elpusztítani. Ha szükség lesz rá, akkor ebben legfeljebb később fogok segíteni.

      Törlés
  3. Kádár Zoltánoktóber 20, 2014

    Jó estét!

    Azt szeretném kérdezni, hogy ha balul sülnek el a dolgok akkor lehet-e számítani a blogon olyan módszerre amivel el lehet pusztítani az elszabadult jószágot?

    Zoltán

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A blogon nem valószínű, hogy közzé teszem, illetve nem mostanában fog sor kerülni rá.

      Törlés
  4. Kegyes Júlia Zsuzsannaoktóber 20, 2014

    Csak ártó lehet a tulpa? Vagy tud segíteni is? Mert eddig csak rosszakat olvastam róla.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Könnyen ártó lehet, ezért kell nagyon óvatosnak lenni, de bármilyen erős és fegyelmezett, tiszta is vagy, bármikor rossz útra térhet (úgymond), mivel nem egy feltétlenül intelligens "létformáról" beszélünk.

      Törlés
    2. Kegyes Júlia Zsuzsannaoktóber 20, 2014

      Ha írok levelet ezügybe mikor kaphatok választ amikor esetleg elszabadul vagy baj történik?

      Törlés
    3. Amikor időm van rá és észreveszem a levelet, válaszolok, ahogyan csak tudok. De, a fordítás és a tapasztalás is időbe telik. Ha jó az angoltudásod, akkor könnyedén találhatsz olyan oldalt, ahol ezt levezetik. Mi mégis tapasztalásból beszélünk/írunk.

      Törlés
    4. Kegyes Júlia Zsuzsannaoktóber 21, 2014

      Köszönöm hogy fáradozol értünk!

      Törlés
  5. Köszönöm a leírást!

    VálaszTörlés
  6. Facebookon bejelöltelek és írtam de nem válaszoltál. Fogsz vagy e-mailt írjak? Fontos lenne! Kérlek!

    VálaszTörlés
  7. Bartha Józsefoktóber 20, 2014

    mennyire érdemes akkor olyanról mesélni neki ami rám is rossz hatással van de feltétlen ki kell beszélnem, úgy érzem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megteheted, de ez is beépül a tulpádba, ezért vigyázz vele!

      Törlés
    2. Bartha Józsefoktóber 22, 2014

      Köszönöm, kedves!

      Törlés
  8. sátánisták ellen tudom használni a tulpátt ha mondjuk átkozni akarnak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szokták ártó vagy önvédelmi célra használni, de csak akkor javaslom, ha tényleg úgy érzed, hogy fogod tudni irányítani. Egyébként pedig jobb, ha erről lemondasz.

      Törlés
    2. akkor jó. a fórum amin keménykedtek megszűnt. igaz volt a jóslatod.

      Törlés
  9. Végre magyar leírás!

    VálaszTörlés
  10. lelkitársnak tehát jók de ne használjam szexbábúnak vagy hasonló?

    VálaszTörlés
  11. Bárhogyan kinézhet? Akár egy játék vagy filmbeli fiktív kari is lehet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak a képzeleted szab határt. Nyilvánvalóan más lesz a valóságban, szemtől szembe látnod, mint a "lelki szemeid" előtt, meditálás közben, de ettől eltekintve létezni fognak. Hisz már maga a gondolat is valóság.

      Törlés
  12. Bele akartam kezdeni de nem gondoltam volna hogy ennyi kockázattal jár :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a fejfájás és szédülés miatt hagytam abba. nagyon megijesztett utána már mindegy volt, csak legyen nyugtom.

      Törlés
  13. Neked egy Khazixod van? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem túl sokszínű a fantáziám és ő épp kapóra jött. Nyilván nem egy könyvtárban találkozgatunk, vagy rózsaszín felhők között.

      Törlés
    2. Ez aranyos. Akkor én alkotok mellé egy Rengart. Leírsz jellemzőt róla? :D Megetetsz vele legalább mindenkit aki nem szeret? xD

      Törlés
  14. Én már elkezdtem régebben a gyakorlatot egy angol oldal segítségével, de a fejfájás olyannyira megijesztett hogy inkább felhagytam fele és minden nekiindulástól féltem. Ez rám nézve mennyire veszélyes? Mert haaz, akkor ezt olvasva se fogom folytatni. Te régóta csinálod?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, nem veszélyes. Olyan ez, mint a testmozgás. Ha hosszú ideig nem mozogsz, a tested nem szokik hozzá, így fájdalmasabb, megerőltetőbb lesz minden, amit teljesíteni akarsz. Ez itt, "fejben" sincs másképp. Egy olyan állapot, amikor sokkal többet használod az elméd, mint általában.

      Törlés
    2. De az is megárthat ha mondjuk túl sokat futsz és nem szokott hozzá a szervezeted. Érted mire gondolok?

      Törlés
  15. Te már láttad a valóságba a tulpádat?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a gondolat is valóság tehát tuti látta.

      Törlés
    2. A fizikai síkon még nem, és nem valószínű, hogy akarom.

      Törlés
  16. Elég veszélyes tulpát választottál magadnak Darv. :D

    VálaszTörlés
  17. Ez a slendermanes leírás kicsit olyan érzést keltett nálam hogy az író agyával van valami gond. De mégis elolvastamés az összeszedett írások és képek alapján tényleg van benne valami. Aztán amikor ezt is láttam hát engem végleg meggyőzött. Le az előítéletekkel, ügyes!

    VálaszTörlés
  18. koszonom a leírast

    VálaszTörlés
  19. a bonyolultság befolyásolja a megalkotás nehézségét?

    VálaszTörlés
  20. Igen, mivel egy bonyolultabb formát, részletesebb testet nehezebb lehet tartósan vizualizálni, minimális vagy nulla veszteséggel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és ha van mondjuk egy alap amit elképzelhetek?

      Törlés
    2. Attól függ, hogy ezt az alapot milyen könnyedén tudod magad elé parancsolni, képzelni.

      Törlés
  21. Tud fizikailag bántalmazni más embereket egy tulpa?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha elég erőt tudsz adni neki, vagy elég erőt kap, akkor igen, tud úgy is, ám ez rendkívül ritka.

      Törlés
  22. Ha az első éjszakán jelentkeznek ilyen fejfájások, az jó jel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jó úton haladsz. Megy a koncentráció.

      Törlés
  23. A tiéd milyen? Milyen kapcsolatban vagy vele? Személyisége? Viszonyotok? Funkció? Mi van vele? Gondolom olyasmi mint a képen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó kapcsolatot ápolunk és remek kis történetre tudunk visszatekinteni ami minket illet. Alapjáraton egy agresszív, alattomos és intelligens teremtés, aki kiemelten mások energiájának elnyeléséből szeretné önmagát is fenntartani, amikor nem velem van együtt, vagy nem beszélgetünk. Figyelmes és elemző típus, gyorsan jár az esze, már amennyire ez egy tulpáról elmondható. Konkrétabban nem vezetek be senkit a kapcsolatunkba, de elég ennyit tudni.

      Törlés
    2. Érezted már hogy túl sok erődet szívta el vagy mást zavart meg a lakásotokban v környezetetekben?

      Törlés
  24. aranyélete lehet a tulpádnak. biztos gondoskodsz róla és szeret még annak ellenére is h ilyen ijesztővé csináltad. félek a bogaraktól.

    VálaszTörlés
  25. A dögöddel akarsz ártani valakinek? Bocsi hogy így kérdezem de a tulpa nekem idegen. Meg szerintem a sajátomat is dögnek fogom becézni. Szóval? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A dögömmel? Annak árt ő, akinek akar. Nyilván érdekes, hozzá illő személyiséget faragtam neki.

      Törlés
  26. Nekem már megfordult a fejembe hogy csinálok egy gondolatbeli lényt, de nem találtam leírást amit értettem is volna. Ez viszont tömör, rövid és érthető! Készen állok!

    VálaszTörlés
  27. Köszönöm! Ha lesz több lépés azt is írd le!

    VálaszTörlés
  28. Már gondolkodtam azon, hogy csinálok ilyet, de nem akartam nagyon erőltetni, azt vártam hogy mikor állok már készen rá. Egyik éjszaka álmodtam egy fiúval, de csak arra emlékszem, hogy állt velem szemben, nem nagyon csinált semmit. Inkább az érzés maradt meg bennem, amit kiváltott belőlem a megjelenése. Miután felkeltem hiányozni kezdett, és már a sírás határán voltam. Nem tudom, ez azt jelenti, hogy készen állok? Azt olvastam valahol, hogy akivel álmodban találkozol, ő is álmodik veled... Akkor találkozni fogok vele? Na ha egy ilyen tulpám lenne én nem is tudom, mit csinálnék...

    Valaki segítsen, kérem!♥♥♥

    VálaszTörlés

A hozzászólásod csak moderátori felülvizsgálat után fog megjelenni, így amennyiben kritikán aluli, trágár szavakat vagy nem a témához kötődő linket tartalmazna az üzeneted, jobban teszed, ha belesem kezdesz, mert nem fog megjelenni.

A színvonal megőrzése érdekében szeretném, ha a helyesírásra ügyelnél, és amennyiben számodra idegesítő bejegyzésre válaszolsz, megőriznéd a hidegvéred, mert ez is a megjegyzésed megjelenésének elutasítását vonhatja maga után.